Polgármesteri köszöntő

Kedves Vendégünk!

 

Sok szeretettel köszöntöm Bőny község honlapjának látogatóit!

Településünk Győr-Moson-Sopron megye keleti részén található Győrtől 15 km-re az M1 –es autópálya 100-as illetve a112 km-nél lévő lehajtóktól 5-5 km-re.

Bőny közigazgatási területéhez, több mint 800 ha erdő tartozik. Itt érdemes barangolni, lehetőség van vadászatra, valamint lovaglási lehetőségeink kiválóak.

Az itt élő mezőgazdasággal foglalkozó szorgalmas emberek várják ősszel a krumpli vásárlókat, a vöröshagymából is jelentős mennyiség kapható. Káposztát is savanyítunk bőven, disznóölés előtt keressék településünket.

Október 21-én a „legszimpatikusabb településen” fussanak együtt a Bécs-Budapest Szupermaraton részvevőivel.

Minden év decemberében várjuk az orvosokat, az alapellátási szabadegyetem rendezvényén hogy új ismeretekkel gazdagodva jó szívvel emlékezzenek településünkre.

Aki egy kis nyugalomra és kikapcsolódásra vágyik, reméljük, hogy megpihen nálunk és vendégünk lesz.

 

Dr. Muraközi László

polgármester